Hatodik fejezet

6. fejezet

Vadnyugati hangulat, zene, színészfotók, lópatkók. Jacques bácsi már bent ül, mikor megérkezem.
A munkahelyén hívtam fel.
- Sürgősen beszélnem kell veled.
Nem tűnt meglepettnek.
- Megfelel, ha együtt ebédelünk?
Egy amerikai bárban, nem messze az irodájától beszéltünk meg találkozót.
- Nagyon finom a sült krumplijuk, majd meglátod.
- Örültem, hogy eszébe jutott a sült krumpli.
- Feláll és arcon csókol.
- Üde és gyönyörű, mint mindig!
A felesége előtt sose mondott volna ilyesmit! Claire néni… Hétéves vagyok, Jacques bácsi az ölébe ültet. – Milyen édes kislány, mindjárt bekapom… - Fulladozom a nevetéstől és az örömtől. Belép Claire. – Jobban tennéd, ha a saját lányoddal törődnél… Tizenkét éves vagyok, Romain unokatestvérem kihív egy pingpong játszmára. Nyár van fullasztó meleg a garázsban, fürdőruhában vagyunk. Előkerül Claire néni. – Nem szégyelled magad, mit meztelenkedsz?... Tizenhat éves vagyok, és táncolok, táncolok mint egy őrült Gabrielle buliján. Megszédít, hogy ekkora sikerem van. Ahogy elmegyek Claire mellett, hallom, hogy keserűen azt mondja a barátnőjének, egy olyan anyával, mint az övé…
- Vártam már, hogy felhívj – mondja Jacques, ahogy leülünk egymással szemben a boxban. – Apád felhívott tegnap. Ha jól hallom, hallgatózol az ajtóban?
- Nem direkt mentem az előszobába, amikor éppen Aváról beszéltél! Azt mindenesetre látom, hogy gyorsan terjednek a hírek…
A sóhajjal együtt elmosolyodtam. Ha családi összeesküvés szövődik, az csak a boldogságom érdekében lehet.
- Ne felejtsd el, hogy a keresztapád vagyok, és ez kötelezettségekkel jár.
- Például milyenekkel?
- Például azzal, hogy törődjek vele, mit forgatsz a kobakodban.
- Na, az…
Egy cowboy italt tesz le az asztalunkra, a misternek sört, a missnek kólát, meg egy tálka sós mogyorót, amire azonnal rávetem magam.
- Hol van Ava?
- Fogalmam sincs. Semmivel sem tudok többet, mint te. Kaphatok én is mogyorót?
Odatolom a tányért. Jacques bácsi tiszta Apa, ősz hajjal és elegánsabb öltönyben. És nem az az ember, aki beérné ebédre egy szendviccsel és egy doboz sörrel. Hogy ne is említsük a párizsi lakást és a síelést minden évben. Az apám, gazdag kiadásban.
- Megértem, nem hagyhat hidegen, hogy megtudtad, Párizsban van az anyád. De ebből még nem következik, hogy találkozni akarj vele. Ennyi idő után…
- Miért ne? Legalább látnám, hogy néz ki.
- Gondoltál már arra, vajon hogyan fogadna?
Mitől fél? Hogy az anyám kidob? Akkor legalább tudnám, mi a helyzet.
Please – a cowboy leteszi elénk a sülteket és a hatalmas adag sült krumplit. Azt is szeretném tudni például, hogy az anyám szereti-e a sült krumplit, vagy jobban szereti-e a bort, mint a kólát, hogy teljesen elfelejtette-e: van egy lánya valahol Franciaországban?
- Mire mennél vele, ha találkoznátok? – kérdezi Jacques.
- Talán megérteném, miért nem jöttek ki Apával.
- De hát nem jöhettek ki! Óriási tévedés volt a házasságuk.
Magam előtt látom Apát, ahogy ma reggel a bögréinket öblíti a csapnál, aztán az aktatáskájába teszi az ebédre szánt uborkás-pástétomos szendvicset. Ava tündérhercegnő volt? Ő pedig nem tudott királyfi lenni?
- És talán megtudnám, miért nem vitt magával. Általában az anyának ítélik a gyerekeket.
Gyerünk, semmi csalás, Patricia, azt akarod megtudni, hogy szeretett-e egy kicsikét, vagy teljesen rosszul gondolod.
- Ava csak mozogni, utazni szeretett. Nem lett volna ideje rád. Képtelen volt megállapodni.
- Ha megállapodnál – kérdezte tegnap Apa, - nem gondolod, hogy boldogabb lennél?
- Kérte legalább, hogy nála lehessek?
Megrázza a fejét. Még rosszabb, hogy nem meri kimondani. Felém nyújtja a ketchupot.
- Tényleg ragaszkodsz hozzá, hogy hidegen edd a sült húst?
- Mindent telelocsolok a paradicsommal.
- Mikor kicsi voltam, azt gondoltam, hogy Anya próbál megtalálni minket, de nem sikerül, mert másik városba költöztünk. Rengeteget rágódtam ezen.
Ahogy kimondom, összeszorul a torkom. Nincs felejtés. Valójában sosem gondoltam erre. És nem értem ezt a lányt, akit úgy hívnak, Patricia.
- Jobb lett volna, ha rögtön megmondják neked az igazat – mordul fel hirtelen Jacques.
- Az igazat?
Zavarba jön.
- Anyádnak soha nem állt szándékában, hogy visszatérjen. Ami pedig a lakást illeti, hogy maradhattatok volna ott, mikor apád neki adta?
- A hangján átsüt a harag.
- Ő pedig eladta, igaz?
Igen.
Nem mond el mindent, érzem. Két férfi lép be. Megnéznek minket, aztán tőlünk nem messze leülnek. Jacques bácsi nevet.
- Kollégáim az irodából. Most aztán jól nézek ki, azt fogják hinni, hogy a barátnőmmel ebédelek.
Úgy tűnik, nincs a kedve ellenére.
- Szép volt az anyám? – kérdezem.
Elkalandozik a tekintete. Az arcát keresi. Egy fiatal lányt lát, húszéves volt, annyi, mint én most, mikor Apa feleségül vette, talán egy kisbabával a karján látja.
- Szép? Nem igazán jó szó rá. Csinos volt, igen. És vonzó. Akkoriban ezt úgy hívták, sex-appeal.
- Apa meg belezúgott?
- Fülig! – nevet. – Mondhatom, fülig belezúgott, amint meglátta.
Én is nevetek. Hirtelen zavarba jön.
- Ne haragudj, Patriche, összevissza fecsegek itt.
- Nem, épp ellenkezőleg, nagyon jó így. Te vagy az első, aki úgy beszélsz az anyámról, mint egy élő emberről!
- Oké! De ennyiben is maradunk, rendben? Egyébként meg egy falatot sem ettél.
- Eltömött a mogyoró.
Rendeltünk, ő egy kávét, én teát. Jobban éreztem magam. Átmelegedtem. Mióta is nem voltunk apával étteremben? Azelőtt, amíg kettesben éltünk, folyton étterembe jártunk. Egytálételeket ettünk, én mindig sült krumplival, figyeltük az embereket, és azt játszottuk, hogy kitaláljuk az életüket. Úgy beszélgettünk a sajátunkról. Jacques bácsi rám mosolygott. És ha követném a testvérek tanácsát? Ha elfelejteném az összes régi történetet, egyszer és mindenkorra? Igaza volt Apának, nem is olyan rossz a mi kis életünk.
Az az egy baj, hogy többnyire nem érzem. Mintha nem tudnék igazán benne lenni, mintha csak mellette sétálgatnék. Őrület!
- A suli hogy megy? – kérdezte Jacques megváltozott hangon.
- Megy.
Elkezdett magyarázni, úgy ahogy Apa szokott, amikor engem hív tanúnak, hogy megnyugtassa magát a jövőmet illetően. Milyen remekül választottam az üzemszervezéssel! Ebben a szakában legalább nem fenyeget a munkanélküliség. Remek választás. De ki választott? Nem volt semmi konkrét vágyam, semmi nem vonzott különösebben, a bölcsész kart kivéve, mivel szerettem olvasni és írogatni. Beértem annyival, hogy igent mondjak az apám kívánságára.
Hozták a számlát. A jó érzés elszállt. Őrültség again.
- Ha nem bánod, nem említjük ezt az ebédet a nagynénédnek – javasolta Jacques. – Maradjon köztünk. Úgy majd megtehetjük bármikor újra.
- Claire néni miért nem szeret engem? – kérdeztem. – Már kiskoromban is éreztem…
- Ugyan, dehogy…
Megfogtam a kezét, a pokolba az úr jó hírével.
- Te is tudod, hogy így van. Most meg már Gabrielle-vel sem találkozom soha. Biztos vagyok benne, hogy Claire nem engedi meg neki, hogy felhívjon.
Találomra lőttem, de telitalálat volt.
- Az biztos, hogy van benne némi féltékenység – ismerte be Jacques. – Te nagyon… csinos vagy. Szegény Gabrielle-nek pedig nem nagyon vannak sikerei. Egyébként is, ismered a nénédet. Úgy gondolja, hogy túl sok fiúval barátkozol.
- Fél, hogy megfertőzöm a lányát?
Felnevetett:
- Megfertőzni… micsoda szó!
- Claire néni szerette anyát?
- Azt hittem, ezt a témát lezártuk.
- Ez az utolsó kérdés, ígérem.
Mosolyogtam, hogy ne féljen megmondani az igazat.
- Nos nem, nagyon különbözőek voltak. Ava túl… szabad volt ahhoz, hogy tetsszen a nénédnek.
Égette a nyelvemet a következő kérdés: és te, te mit gondoltál róla? Neked tetszett? Inkább az előbbi nevetést akarom a fülemben őrizni, mikor arról beszélt, hogy Apa belezúgott. Egy férfi nevetését, akit felkavart a sex-appeal. Felálltunk. Kifelé menet, a kollégák asztala mellett elhaladva a fenekemet riszáltam. Kinek gondoltam magam? Madame Sex-appeal lányának?
- A helyedben én nem találkoznék vele – húzta meg Jacques bácsi a sapkám szélét. – Őszintén, nem tudom, mi hasznodra lehetne. De bárhogy is döntesz, ígérd meg, hogy szólsz.



Vonzó és szabad – ezek a szavak jártak a fejemben, ahgoy a Duguesclin-az-Ígéretes-Jövő felé hajtottam. Én is vonzó vagyok, nem is kicsit, Jacques bácsi megmondta. Claire néni pedig túlságosan szabadnak talál. Apa is azt mondta tegnap: egyre jobban hasonlítasz rá.
Vajon voltak szeretői az anyámnak? Vajon az igazit kereste, de hiába, folyton tévedett? Vajon egy nap, szeretkezés közben, Apa karjai közt, tágra nyílt szemmel kérdezte önmagát, mi a fenét keresek én itt?